Leírás
Rovarölő permetezőszer szántóföldi növények, valamint szőlő, gyümölcs, zöldség és dísznövény kultúrák védelmére.
JAVASOLT TECHNOLÓGIA:
Virágzó kultúrákban vagy mézharmat és virágzó gyomnövények jelenléte esetén, illetve ha a területet bármely okból a méhek látogatják, kizárólag méhkímélő technológiával juttatható ki. Ilyenkor a védekezés csak a méhek repülési időszakának befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg. A kezelést 23 óráig be kell fejezni, illetve 23 órától a következő nap alkonyatáig szüneteltetni kell.
Alma, körte, szilva védelmére a gyümölcsmolyok ellen előrejelzésre alapozva, a fiatal hernyókkal szemben lehet eredményesen védekezni. A sodrómolyok esetében a kezeléseket az áttelelő, illetve a kelő lárvák ellen kell időzíteni, az aknázó molyok ellen pedig rajzást követően célszerű permetezni.
A levéltetvek ellen az első telepek kialakulása előtt szükséges kezelni.
Őszibarack és kajszi védelmére kizárólag szüret után alkalmazható. Barackmoly és keleti gyümölcsmoly ellen előrejelzésre alapozva, a fiatal hernyókkal szemben lehet eredményesen védekezni. A levéltetvek ellen az első telepek kialakulása előtt szükséges kezelni.
Cseresznyében és meggyben a levéltetvek ellen az első telepek kialakulása előtt szükséges kezelni. Cseresznyelégy ellen a tömeges rajzás kezdetekor kell védekezni.
Szőlőben szőlőmolyok ellen a védekezést feromoncsapdás előrejelzés alapján, a fiatal lárvák megjelenésekor ajánlott végrehajtani. Nagy egyedszámú, elhúzódó rajzás esetén a permetezéseket 14 naponként szükséges megismételni. A szőlőmolyok ellen fürtzáródás után végzett kezelések ? a készítmény kontakt hatásából és a károsítók viszonylagos védettségéből eredően ? kevésbé hatékonyak.
A szőlőilonca esetében szintén ügyelni kell, hogy a permetezés a fiatal lárvák ellen, még a hajtások összeszövése előtt megtörténjen.
Amerikai szőlőkabóca ellen az L1-L3 fejlettségű lárvák megjelenésekor célszerű elvégezni a permetezést.
Zöldségfélékben a bagolylepkék hernyói ellen a lárvák korai (L1-L2-es) fejlődési állapotában javasolt védekezni.
Fejes káposzta, kelbimbó, karalábé, karfiol kultúrákban a magról vetett vagy kiültetett állomány káposztalégy elleni védelmét 3-4 leveles állapotban, illetve palántaneveléskor szükséges megkezdeni.
Gyökérzöldségek és hajtatott paradicsom esetében a levéltetvek ellen betelepedéskor, sárgatálas megfigyelés alapján, az első telepek kialakulása előtt szükséges permetezni.
A tripszek ellen a kezeléseket virágvizsgálat, molytetvek ellen levélvizsgálat alapján kell végrehajtani.
A káposztafélékben és egyéb viaszos levélfelülettel rendelkező zöldségfélékben a permetléhez nedvesítőszer hozzáadása szükséges.
Díszfákon, díszcserjéken és díszfaiskolában a levéltetvek elleni védekezést a betelepedési időszakban javasolt megkezdeni.
Platán csipkéspoloska ellen a kezelést a tömeges lárvakelés idejére kell időzíteni, és a védekezést nemzedékenként egy-egy alkalommal a kifejlett egyedek ellen ajánlott megismételni. Lombrágó hernyók ellen az előrejelzés alapján, a rajzáscsúcsot
követő 7-10 nap múlva, a fiatal (L1-L2) lárvák megjelenésekor szükséges permetezni.
Juhar, platán és akác díszfákon ? előírásszerű alkalmazás mellett ? fitotoxikus tünetek nem jelentkeznek. Egyéb esetekben a kezelés előtt fitotoxicitási próba végzése ajánlott. Károsító atkafajok felszaporodása esetén a készítmény felhasználása egyik kultúrában sem javasolt, mert mellékhatásként fokozza a nőstények tojás-produkcióját. A kijuttatás során a lé mennyiséget a lombfelület nagyságától, a művelésmódtól és az alkalmazott növényvédelmi gép típusától függően kell megválasztani, amely a hatékony koncentráció megtartásával ? a megfolyás elkerülése és a megfelelő fedettség érdekében ? a javasolt értékektől eltérő is lehet.
Kalászosokban a vetésfehérítő bogarak ellen a kártevő tömeges betelepedésekor, vagy a lárvák kelésének fő időszakában célszerű a védekezést elvégezni.
Levéltetvek ellen a betelepedés, illetve a tömegszaporodás kezdetén kell megkezdeni a védekezést.
Gabonapoloskák elleni védekezések szükségességét növényvizsgálat alapján, vagy a virágzás - szemképződés időszakában hálózással végzett felmérés alapján kell eldönteni. Ha a kártételi küszöbérték meghaladja 2 db/m2 feletti egyedszámot, a kezelést célszerű elvégezni.
Repcében a permetezést a repcedarázs lárvái, repcebolhák és káposztabolhák imágói ellen a növény szikleveles állapotától 4 leveles állapotáig kell elvégezni.
Levéltetvek, repceszár-ormányos, repcebecő-ormányos és repcefénybogár ellen betelepedéskor, a károsítók egyedszámának folyamatos figyelemmel kísérése alapján célszerű a védekezést elvégezni. Amennyiben szükséges, a kezelést 10 nap elteltével meg kell ismételni.
Napraforgóban a védekezést a betelepedő poloskák és levéltetvek ellen kell időzíteni.
Kukoricában, csemegekukoricában a kukoricamoly fiatal hernyói ellen javasolt a védekezést időzíteni, elhúzódó lárvakelés, vagy erős fertőzés esetén a védekezést megismételni.
DÓZIS:
Kultúra | Károsító | A | Két kezelés | Dózis | Permetlé | Az utolsó kezelés ideje |
kezelések évenkénti maximális száma | között eltelt minimális időtartam (nap) | (l/ha) | (l/ha) | (fenológiai állapot szerint) | ||
alma, körte | molykártevők | 3 | 14 nap | 0,15 | 800-1000 | 1 héttel betakarítás előtti |
(állapot BBCH 86) | ||||||
szilva | molykártevők, | 3 | 14 nap | 0,15 | 800-1000 | 1 héttel betakarítás előtti |
levéltetvek | állapot (BBCH 86) | |||||
őszibarack*, kajszi* | molykártevők, | 3 | 14 nap | 0,15 | 800-1000 | * szüret előtt nem |
levéltetvek | alkalmazható, szüret után | |||||
lombhullásig | ||||||
cseresznye, meggy | cseresznyelégy, | 3 | 14 nap | 0,2-0,25 | 800-1000 | 1 héttel betakarítás előtti |
levéltetvek | állapot (BBCH 86) | |||||
csemege - és borszőlő | molykártevők, | 3 | 14 nap | 0,15 | 500-800 | zsendülés (BBCH 85) |
amerikai szőlőkabóca | ||||||
gyökérzöldségek | hernyókártevők, | 3 | 14 nap | 0,2-0,25 | 300-500 | gyökérnövekedés vége |
(sárgarépa, | tripszek, levéltetvek, | (BBCH 49) | ||||
petrezselyemgyökér, pasztinák, vajrépa, zeller, torma, retek, cékla, kerekrépa, takarmányrépa, karórépa, csicsóka, feketegyökér) | káposztalégy | |||||
hajtatott paradicsom | molytetű | 3 | 7 nap | 0,25 | 500-1000 | teljes érés (BBCH 89) |
fejes káposzta, kelbimbó, karalábé, | lombrágó hernyók | 2 | 7 nap | 0,15 | 350-600 | betakarítás előtt 7 nappal |
karfiol | ||||||
lombhullató | levéltetvek, | 3 | 7 nap | 0,2-0,25 | 500-1000 | nincs korlátozás |
dísznövények (díszfák, díszcserjék, díszfaiskola) | platán- csipkéspoloska, lombrágó hernyók | |||||
kalászosok (őszi | vetésfehérítő | 1 őszi + 2 | 14 nap | 0,15 | 250-400 | szemképződés |
búza, őszi és tavaszi árpa, tritikále, zab, | bogarak, levéltetvek, | tavaszi kezelés: | (BBCH 75) | |||
rozs) | gabonapoloskák | őszi búza, | ||||
őszi árpa, rozs | ||||||
2 tavaszi | ||||||
kezelés: tavaszi árpa, zab | ||||||
kukorica, | kukoricamoly | 2 | 14 nap | 0,2 | 350-600 | szemfejlődés (BBCH 75) |
csemegekukorica | ||||||
napraforgó | mezei poloskák, | 1 | - | 0,15 | 300-400 | virágzás kezdete |
levéltetvek | (BBCH 60) | |||||
repce | repcedarázs, | 1 őszi + 3 | 10 nap | 0,15 | 250-400 | becőképződés |
(őszi káposzta-repce, tavaszi repce) | repcebolha, káposztabolhák, levéltetvek, repceszár- ormányos, repcebecő- ormányos, repce- fénybogár | tavaszi kezelés: őszi repce | (BBCH 75) | |||
3 tavaszi kezelés: | ||||||
tavaszi repce |